2026. június 6. napján rendezte meg a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az Országos Perbeszédmondó versenyt, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát képviselte ügyészi pozícióban Gyönki Katalin Lili, aki 3. helyezést ért el és védői pozícióban Nagy Borbála Orsolya.
A zsűriben Dr. Gömöri Olivér, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke, Dr. Simon Ernő, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fellebbviteli főügyésze, valamint Dr. Kiss István ügyvéd, a Debreceni Ügyvédi Kamara elnökhelyettese foglaltak helyet. Ezúton is köszönjük a zsűri munkáját, értékelését, illetve a versenyzőknek adott hasznos tanácsokat!
A kar versenyzőit Prof. Dr. Czine Ágnes tanszékvezető asszony, Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető asszony és Dr. Dobrocsi Szilvia docens asszony készítette fel. Köszönjük szépen a felkészítő oktatók munkáját, illetve a hallgatóknak nyújtott folyamatos támogatást!
A versenyen mind a nyolc hazai jogi kar képviseltette magát egy-egy versenyzővel ügyészi és védői pozícióban. A versenyzőknek másfél óra állt rendelkezésükre, hogy a kapott jogesetből felkészüljenek és megírják a perbeszédeket, amelyet tíz percben ismertettek a zsűrinek.
Külön öröm számunkra, hogy a jövő évi Országos Perbeszédmondó versenyt egyetemünk, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara fogja szervezni.









