Sikerrel zárult a 40. jubileumi Bűnügyi Oktatók Találkozója

2026. június 5-én került sor a Bűnügyi Oktatók Találkozójának (BOT) 40. jubileumi rendezvényére, amelyet ezúttal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara rendezett a kar Szent II. János Pál Pápa Termében (Díszterem).

A Találkozó gondolata 1985-ben született meg. A gondolat „a hazai büntetőjogtudomány akkori legnagyobb alakjának, Király Tibornak” (a 2026. évi Bűnügyi Oktatók Találkozóján elhangzott idézet) is rendkívül tetszett, így támogatásával az első BOT-ot 1986-ban rendezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Azóta a hazai jogi karok évente váltakozó rendszerben látják vendégül a bűnügyi tudományok művelőit. A negyvenedik – jubileumi – találkozó iránt kiemelkedő szakmai érdeklődés mutatkozott, amit jól jelez, hogy a hazai bűnügyi tudományok meghatározó szereplői valamennyi jogi karról nagy számban képviseltették magukat.
A rendezvényt Prof. Dr. Belovics Ervin tanszékvezető egyetemi tanár, a PPKE JÁK Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszékének vezetője és Dr. habil Bérces Viktor egyetemi docens nyitotta meg.

A plenáris tudományos előadások keretében előadást tartott Prof. Dr. Belovics Ervin (PPKE JÁK) Az igazságszolgáltatás reformjának szükségessége, Dr. Békés Ádám habilitált egyetemi docens (PPKE JÁK) Az egyezség finomhangolásának elméleti és gyakorlati aspektusai, Dr. Bérces Viktor egyetemi docens (PPKE JÁK) A bűnügyi mediáció jelene és jövője Magyarországon, Dr. Molnár Gábor mb. előadó (PPKE JÁK) Szilánkok a költségvetési csalás legújabb gyakorlatából, Dr. Ott István adjunktus (PPKE JÁK) Az autonóm rendszerek (mesterséges intelligencia) és a büntetőjogi felelősség viszonyrendszere, valamint Dr. Gula Krisztina mb. előadó (PPKE JÁK) Kórképünk kórképe – A kényszergyógykezelés a büntetőjogban címmel.

Az előadások során több előadó is utalt a BOT négy évtizedes történetére, illetve a korábbi Találkozók emlékezetes eseményeire. Méltó zárást adott a rendezvénynek Prof. Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi tanár (PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék) A BOT 40 éves története című előadása, amelynek keretében a Találkozó négy évtizede került bemutatásra: számos régi történet, archív felvétel, valamint a bűnügyi tudományok régebbi és jelenkori kiválóságairól készült fénykép jelent meg a vetítésen, méltó tisztelgésként a hazai bűnügyi oktatás kiemelkedő képviselői előtt.

A KRE ÁJK képviseletében a találkozón részt vett és rövid beszámolót tartott a Bűnügyi Tudományok Intézetében oktatók személyéről is Prof. Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, a Büntető Eljárásjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Részt vett még az eseményen Prof. Emeritus Dr. Tóth Mihály, Dr. Dobrocsi Szilvia egyetemi docens, dr. Dorang Zsanett egyetemi tanársegéd, dr. Jancsó Gábor mb. főügyészhelyettes és megbízott oktató, Dr. Steiner Gábor törvényszéki tanácselnök, megbízott oktató, dr. Fülöp Virág megbízott oktató, valamint dr. Telekesi Bálint megbízott oktató is.

A kávészünet, valamint a Díszterem előterében tartott állófogadás lehetőséget biztosított az informális szakmai eszmecserékre és kollegiális beszélgetésekre is.
A 40. Bűnügyi Oktatók Találkozója méltó módon emlékezett meg a négy évtizedes hagyományról, egyúttal értékes fórumot teremtett a bűnügyi tudományok jelenkori kihívásairól való szakmai párbeszédnek.

A KRE ÁJK résztvevőinek csoportképe a jubileumi találkozón.

Következő események


Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Károli Shop

Károli Shop

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

nyelvvizsgaközpont illusztráció - link a theolingua.hu oldalra